„Olvassa el ezeket a bemutatásokat”

Bizonyára Önöknek is megvan ez a hírhedtté vált fordítás, amit egy távol-keleti gyártó mellékelt készülékéhez. Mit gondolnak, milyen minőséget képviselhet? Pedig könnyen lehet, hogy tévednek: a benne lakozó elektronikának aligha van köze a fordításhoz. Evvel együtt mégis okkal feltételezzük, hogy ha ennyire nem figyelnek oda arra, amit használati útmutatóként kiadnak a kezükből, akkor a belbecsre sem figyelnek, és veszünk inkább mástól mást – még ha kicsit drágábban is –, elvégre nagy a piac.

De hogyan születik a DVD-játékos? Fordítani többféleképpen lehet, először is: emberi közreműködéssel és géppel. Az emberi közreműködés továbbosztható szakfordításra és „mezei” fordításra – utóbbi alatt értem például azt az ominózus példában sem teljességgel kizárható esetet, hogy egy valaha kivándorolt honfitársunk első vagy másodgenerációs leszármazottja a világ egy távoli pontján akkor is a legjobban beszélő magyarnak számít, ha szótárral fordít, és így fogalmaz. Cserébe költséghatékony.

Költséghatékony olyan fordítókkal dolgozni is, akik sem időt, sem energiát, sem pénzt (bizony!) nem fektettek bele, hogy specialistái legyenek egy szakterületnek, így aztán marad a szótár. A szótárak viszont csak esetenként adnak kontextust, és nem tartalmazzák minden szakterület minden elterjedt kifejezését. A DVD-játékos erre szélsőséges példa, hiszen azt azért mindenki tudja, hogy ez DVD-lejátszó. A DVD típusú, jellegű vagy fajtájú játékos a magyar nyelvtan szabályai szerint úgy írandó: DVD-játékos. Mégis idegennek és rossznak érezzük, ám ennek „csak” egyetlen apró oka van: történetesen nem így nevezték el. A nyelvhasználó környezetben, azon belül pedig az elektronikai cikkek kontextusában más kifejezést használnánk erre, mint amit egy szótárból logikusan kiolvashatunk, és ilyen eset igen sok van.

Ha van valami, ami egy specializálatlan fordító által készített szakfordításnál is problémásabb lehet, azt – a magyar nyelv esetén legalábbis – gépi fordításnak hívjuk. A gépi fordítás két alapvető megközelítésmódra épülhet: morfológiai és statisztikai fordítóprogramokra. A morfológiai fordítók elemzik a fordítandó szöveg szerkezetét, megértik a mondatrészek közötti és a szavakon belüli viszonyokat (például alá- és fölérendelések, birtokos szerkezetek stb.), és ugyanezen viszonyokat a célnyelvi szövegben is elő tudják állítani (le tudják játszani, ha úgy tetszik, az eredeti viszonyokat). Egy morfológiai fordító sikerének alapfeltétele, hogy legalább két nyelv nyelvtanát pontosan és a lehető legteljesebben meg tudják benne fogalmazni (akár algoritmikusan, akár szabályok formájában). Ez a mai napig nem bizonyul megfelelő minőségben teljesíthető feladatnak, különösen nem a magyar nyelvben, mert a megfogalmazható szabályok mellett mindig számtalan kivétel marad, és egész egyszerűen nem lenne gazdaságos a szükséges erőforrásokat belefektetni a tökéletesítésbe.

A morfológiai fordítók vetélytársai ugyanis, a statisztikai elven működő fordítóprogramok olcsóbban fejleszthetők, olyannyival olcsóbban, hogy ha átlagosan rosszabb eredményeket produkálnak is, még a járulékos humán utószerkesztési munkákkal együtt is ez a gazdaságosabb alternatíva. A nagyközönség számára elérhető fordítók, illetve a nagy cégek belső használatú, saját gépi fordítási eszközei is alapvetően statisztikai elvűek. A statisztikai algoritmus (leegyszerűsítve) mindenekelőtt vesz egy kellően nagy mintát forrásnyelvi és célnyelvi mondatokból, ezeket részekre bontja (például szavanként, szópáronként, szóhármasonként, mondatonként stb.), és ezt egy adatbázisban tárolja. A fordítás során a forrásszöveget részekre bontja, megkeresi ezen részeket az adatbázisában, majd a fordítások (a célnyelvű szövegek) közül azt választja, amelyik a legtöbbször szerepel fordításként. Arra – kis túlzással – csak a nagy számok törvénye a garancia, hogy az esetek nagyobb részében el fogja találni a fordítást, mindenesetre bár a toldalékolás és a mondatszerkezet helyessége esetleges, többnyire szerepelnek a fordításban az eredeti szavak (vagy valamelyik szinonimájuk) valamilyen alakjai.

A legvalószínűbb eset a DVD-játékos múltját illetően, hogy a gyártó gépi fordítást alkalmazott. A gépi fordítás néhány nagyobb nyelven (például angol, olasz, német francia és spanyol) elfogadható eredményeket produkál; talán ezt a feltételezést terjesztették ki a magyar nyelvre is, amiről feltehetőleg nem tudhattak sokkal többet, mint amennyit mi tudunk a kínai déli min nyelvjárásról. A gépi fordító pedig – szerencsétlenségre – külön találta meg a DVD szót, és külön a player szót. A DVD szó mögé általában írunk valamit (lejátszó, film, bolt stb.), és ezeket rendszerint kötőjellel kapcsoljuk a DVD szó után, ergo a fordítóprogram a forrásnyelvi DVD betűsort a „DVD-” betűsorral helyettesítette, majd elegánsan mögé igazította a játékos kifejezést.

Mi pedig kaptunk egy remek példát arra, hogy miért nélkülözhetetlen néha a szakfordító, és hogyan teheti tönkre valaki a saját imidzsét néhány cent megspórolásának reményében.

Jánvári Gusztáv

Forrás: a Moravia új blogja

Hozzászólások (2)