Az autodidaxis ismert fogalom nagyjából a felvilágosodás és az ipari forradalom óta. Az idegennyelvi önképzés ideája sem újdonság, és már a múlt században is használták multimédiával kombinálva, de a szélessávú internet és a webkettő ideális pótlékot kínál a korábbi nyilvánvaló hiányosságokra: nem szükséges nyomtatott tankönyvet és terjedelmes hanghordozókat vásárolni, és ha megoldhatatlan problémával szembesülünk, van kitől kérdezni. Ha pedig a saját kapcsolati hálónk is bekerül a képbe, és ismerőseinkkel versengve képezhetjük magunkat, a motiváció is garantált.

A Duolingónak alig több mint egy év alatt 20 millió felhasználója lett. Sikere kulcsa a fentebb vázoltakon kívül az egyszerűség és a játékos forma: naponta akár csak 10 percet ráfordítva is lehet haladni a tanulással (persze aki rákap, az ennél jóval többet is gyakorol), amire nyilvánvalóan sokkal könnyebb rászánni magunkat, mint a nyelvtanfolyamra járásra. Az oktatóanyagok színvonala természetesen nem veheti fel a versenyt a nyelvtanárokéval, nyelviskolákéval. A legkomolyabb hiányosság a viszonylag szűkös szókincs (így állhatnak elő nagy ritkán olyan példamondatok, hogy „A rák tejet iszik.”), és az is bosszantó, amikor egy-egy helyes megoldást a program nem fogad el, mert az adatbázisba ezt a variánst még nem vették fel a fejlesztők. Ezeket azonban rögtön lehet is kommentelni, és szerencsés esetben hamar javítják is, így a tananyagok minősége folyamatosan csiszolódik. Arra mindenképpen alkalmas a Duolingo, hogy egy megtanulni kívánt nyelvhez stabil alapot építsünk, vagy leporoljuk régi tudásunkat, vagy szinten tartás végett szorgosan gyakoroljunk nap mint nap.

Figyelemreméltó a szolgáltatás üzleti modellje is: a leckék mellett végezhető gyakorló fordítások végterméke ténylegesen hasznosul, ugyanis a való életből vett szövegeket (például Wikipedia-oldalakat, CNN-cikkeket és BuzzFeed-posztokat) a közösség tagjai egymással versengve és egymást lektorálva fordítják le, a tartalomszolgáltatók pedig fizetnek az így készült fordításokért – az is sejteti a produktum minőségét, hogy a BuzzFeed például nem is végez rajtuk további ellenőrzéseket. A Duolingo tehát egyik oldalról játékos nyelvtanulási segédlet, a másikról viszont nagyon is komoly crowdsourcing-alapú fordításszolgáltató. Ilyen téren is komoly fejlődési potenciál rejlik benne, hiszen a jövőre nézvést az egyik első számú prioritás a tanulható nyelvek számának gyarapítása, ezzel pedig a fordításszolgáltató nyelvi portfóliója is bővül.

A crowdsourcing-alapú fordít(tat)ásról érdemes még pár szót ejteni, mert ugyan látszólag számos előnnyel kecsegtet a lehetőség, hogy például cége informatikai szolgáltatásait nagyszámú résztvevő önkéntes ingyenmunkájával ültesse át idegen nyelvekre, a modell korlátai azonban nem ennyire nyilvánvalóak. A nagyobb terjedelmű munkák esetében ugyan komoly összeget tehet ki a fordítóiroda díja, ugyanakkor ebből a nyelvi minőség-ellenőrzés és a hozzá kapcsolódó javítási munkálatok költségét a közösségi fordításnál sem mindig lehet megspórolni. Tény, hogy a fejlesztőkön kívül a felhasználói közösség ismeri a legjobban a terméket, ugyanakkor a munkájukhoz ők is támogatást igényelnek: a fordítási projektet meg kell szervezni és le is kell bonyolítani, az önkéntesek motivációját fenn kell tartani, és még sorolhatnánk – a fordítóiroda díjában ezek a tényezők is benne vannak. Összességében azt mondhatjuk, hogy a crowdsourcinghoz csak bizonyos helyzetekben érdemes folyamodni – például viszonylag kis terjedelmű munkáknak, ha a sebesség és az alacsony költségszint jóval fontosabb, mint a fordítás nyelvi minősége vagy más elvárásnak való megfelelése (a Facebook például a saját felhasználói felületéhez sikerrel alkalmazta ezt a modellt 6 évvel ezelőtt), és bevezetése még ilyenkor is gondos megfontolást és alapos előkészítést igényel.

Forrás: Garai Gergely, a Moravia új blogján

Hozzászólások (0)