Fordítóképzős hallgatókat szponzorálnak fordítóirodák

2015. szeptember 23.

A Proford őszi konferenciájára egyes hallgatók belépőjét elkötelezett fordítóirodák szponzorálják. Okos példa!

A kezdeményezés a BME Tolmács- és Fordítóképzőjétől származik. Beták Patrícia, a BME-TFK nappali képzésvezetője nyílt levelet küldött a Proford tagirodáinak azzal a kéréssel, hogy támogassák a hallgatók konferencia-belépési díját az összeg 50%-ának átvállalásával, illetve a támogatást elnyert hallgatókat azzal, hogy a konferencia ideje alatt szárnyaik alá veszik őket a helyszínen. Ezt követően a hallgatók interjút készítenek kijelölt szponzorukkal.

Ennek a módszernek köszönhetően olyan tartalmak épülhetnek be a képzésbe, melyeket a piac a gyakorlatban elvár a jövő szakembereitől. A diákok előre megismerkednek néhány piaci résztvevővel, valamint el tudják helyezni magukat gondolatban a fordítási piacon. A jövőben így már kompetensen kapcsolódhatnak be az irodák és a képzők közötti diskurzusba, és annak aktív résztvevői lesznek.

Az ötlet elnyerte az irodák tetszését!

A Proford nyilatkozata, Bán Miklós elnök tolmácsolásában:

"A Professzionális Fordításszolgáltatók Egyesülete boldogan állt a BME-TFK újszerű kezdeményezése mellé, mert kiemelt céljának tekinti a képzőintézmények és az egyetemi hallgatók támogatását. A szponzor ebben az esetben nem maga a Proford, hanem egyes fordítóiroda tagjaink, akik szintén feladatuknak és küldetésüknek tekintik a jövő szakfordítóinak és tolmácsainak támogatását. A hallgatókat támogató irodák: A Lex Expert, Afford, espell, Intercontact, Meditrial, Moravia, Németh&Pásztor, Telecom-Ford, TranzPress."

Egy, az esemény programjában panelistaként is megjelenő fordítóiroda vezetője, Gál-Berey Tünde úgy nyilatkozott, hogy - bár nem e felhívás keretében, de - jelenlegi hallgatói gyakornokának teljes részvételi díját a Villámfordítás állja. Ebből az irodából például a gyakornokon kívül ketten is részt vesznek az év legnagyobb tömeget megmozgató fordítói szakmai rendezvényén.

Az idei őszi konferencia TBD15 címmel a Larus Étterem és Rendezvényközpontban (1124 Budapest, Csörsz utca 18/B) lesz 2015. október 16-án, 9:00 és 19:00 óra között. A részletes program és a részvételi díjak a Proford honlapján olvashatók, itt lehet jelentkezni is.

A jelentkezés most még nyitott!

A konferencia nyitó előadását Zsohár Zsuzsanna, a magyarországi Migration Aid alapító munkatársa és sajtóreferense tartja. A menedékkérőket segítő szervezet fordítási és tolmácsolási munkáit önkéntes segítségnyújtókként, ingyenesen a Proford egyes tagjai, és a Villámfordítás fordítóiroda készítették és készítik ezekben a napokban is.

A fordit.hu, mely szintén az esemény szponzora, mindkét kezdeményezést üdvözli. A szakmai rendezvény előadásait videóra rögzítjük, majd  30 nappal a felvétel után közreadjuk a fordit.hu-n.

TBD 2015


Hozzászólások (0)

Hozzászólások írásához és megtekintéséhez be kell jelentkeznie