Merre tovább? Sok szakfordító és tolmács számára az új év első gondolatai között szerepelt az útkeresés nyomasztó témája.
Már tavaly év közben elkezdődött egy folyamat, amely sok szabadúszó fordítót és tolmácsot meghökkentett: a régi, hűséges megrendelők egyike-másika eltűnt. Többen azzal szembesültek, hogy a rendszeres megrendelések ritkábban érkeznek, kimarad egy-egy hónap. Van, akinek a visszatérő, öt számjegyű megbízása már csak négy számjegyet tartalmaz. Kevés szerencsés az, aki ebből semmit nem érzékel.
De vajon képesek vagyunk-e arra, hogy ezt a folyamatot végignézzük, gátoljuk, esetleg segítsük, vagy teljesen rajtunk kívülálló okok változtatják meg a fordítóipart? Ez csak pillanatnyi zavar a rendszerben vagy megállíthatatlan trend? Van ebben nekünk bármi jó?
A fordit.hu-val beszélgető nyelvi szakemberekről azt nem mondhatjuk, hogy pesszimisták lennének. Általános vélemény, hogy a fordítók és tolmácsok ezekben az években nem ülhetnek a babérjaikon, hanem fel kell venniük a versenyt az iparág gyors változásával, még akkor is, ha a gyorsaság nem a fordítóiparból, hanem az informatikából ered.
Vajon miért érezzük kevesebbnek a megbízásokat? Egyrészt talán azért, mert a legtöbb iparágban körülöttünk gyorsabban nőttek a bérek (vagy díjak), mint a fordítóiparban. Legalábbis a szabadúszó fordítók közül sokan ezt érzik. A lemaradás valószínűleg a tanárokhoz, ápolókhoz, adatrögzítő vagy call-centeres munkásokhoz mérten nem igaz, de biztosan vannak olyan irodai szakmák, amelyek elhúztak mellettünk. Biztosan mindenkinek eszébe jut erre egy pár példa.
De a valós oknak többnek kell lennie egy puszta érzésnél. Biztosan vannak konkrét tényezők is, amelyek beleharapnak a tortánkba. Például a fordítóirodák megrendelői egyre gyakrabban igényelnek gépi fordítást. Egyre több fordítóiroda alkalmaz valamilyen mesterséges intelligenciával megtámogatott modellt, amely csökkenti az igényét a külső alvállalkozókra.
Hasonló folyamat játszódik le a legtöbb vállalatnál is, amelyek korábban nagy megrendelők voltak. A mesterséges intelligencia sok munkát elvégez, így az irodában ülő alkalmazottak gyorsabban végeznek, kevesebb munkaerőre van szükség. Akiknek még megmaradt az állásuk, igyekeznek számukra valamilyen feladatot találni a cégen belül. “Gábor, látom van egy kis időd. Le tudnád ezt fordítani?” – ismerős a mondat? Szakfordítóként éveken keresztül küzdöttünk a hasonló mondatok ellen, amelyek középfokú nyelvtudású, gyenge íráskészségű, más szakmájú embereket (vagy diákokat) kértek fel egy-egy szakfordítási feladat “megoldására”. Azt hittük, hogy ez már nem gond, de úgy tűnik, visszatért. Ez azonban csak egy átmeneti probléma, mert Gábor munkájára hosszabb távon valószínűleg már nem lesz szükség, így még ez a „kis ideje” sem marad meg. Ezek a megrendelők vissza fognak térni, ha a többlet munkaerőtől megszabadultak.
A szakfordítók és tolmácsok egyébként nem kérnek sokat. A legtöbbünkben úgy fogalmazódik meg az igény, hogy mivel sok-sok év tapasztalatával jól beletanultunk a szakmánkba, egyszerűen folytatni szeretnénk. Olyan dolgokat tudunk, amelyeket más nem tud, tehát szeretnénk segíteni, folytatni a munkát, űzni a hivatásunkat. Csakhogy most már ez nem lesz mindig elég. Akit elért a fenti változások szele, kénytelen lesz változtatni a vitorla állásán.
Oké, de akkor mit változtassunk? Tanuljunk ki egy másik szakmát is és éljünk a kettő határterületén? Hát sokan ezt tartják az egyik legjobb megoldásnak. Miért ne kínálhatnánk többféle szakértői tevékenységet? Ez nyilván nem mindenkinek megoldás, de a kreatív ipar részeként sokaknak belefér, hogy hétvégén túravezetők, hétköznap jógaoktatók, távmunkában nyelvi techológusok, fordítóirodai projektvezetők, ügyfélszolgálati munkatársak vagy marketing-szövegírók legyenek. De ha valaki nem szeretne kimozdulni a komfortzónájából, kisebb változtatásokkal is próbálkozhat: például körbenézhet más fordítóirodáknál is, a fordítás mellett tolmácsolást is vállalhat, “újságot” is írhat.
Ha nincs mindig elegendő feladat, akkor kihasználhatjuk az időt tanulásra, egy-két új szkill felszedésére. Lehet, hogy pont ezekkel fogjuk néhány hónap múlva betömni a lukakat a naptárunkban. Nyilván nem kell mindenkinek “okájés” data science-t vagy Python programozást tanulnia, vannak kevésbé divatos, de ritkább és talán hasznosabbnak bizonyuló területek is, amerre terjeszkedhetünk. Ki ne profitálna abból, ha megismer egy új CAT-eszközt, vagy mesteri felhasználójává válik valamelyik új AI-szolgáltatásnak?
A 2025-ös évben kitartásra és rugalmasságra lesz szükségünk. Kitartásra, hogy megpróbáljunk változtatni, kövessük a céljainkat. Nem lesz a fordítóból néhány hónap alatt másik szakember; az iparágat és a piacot követve, kemény munkával, sok apró lépéssel tudjuk csak felvenni a tempót. És rugalmasságra, mert el kell fogadnunk, hogy nem mindig a saját akaratunkból, hanem néha kényszerből változtatunk. Viszont szeretjük a szakmánkat, ezért meglépjük, ami a megtartásához kell. Benne maradunk a játékban, akkor is, ha néha úgy is tűnik, hogy vesztésre állunk, mert tudjuk, hogy ha feladjuk, akkor egészen biztosan elveszítjük a pozíciónkat. Így még van lehetőség visszajönni, sőt, igazság szerint minden esélyünk megvan arra, hogy újból keresett szakmánk legyen. Csak meg kell dolgozni érte.
Tudjuk tehát, hogy mozgalmas év lesz legtöbbünknek a 2025, nem fogunk unatkozni. Nagyon sajnálnánk, ha néhány kollégánk feladná és elhagyná a fordítói szakmát, hiszen a hivatásunknak nemcsak szépsége, hanem ereje is van, és az erejét a jó szakemberek adják. A legtöbben nem fogjuk feladni, hanem kitartunk, alkalmazkodunk és minden szándékunk szerint jobbá tesszük a szakmánkat. A fordító és tolmács nincs egyedül, együtt vagyunk a különféle szakmai eseményeken, a Facebookon, a szakmai reggeliken, a hétvégi találkozókon, a fordítóirodák ügyfélvárójában, és igen, a fordit.hu-n is. Hajrá 2025!
Hozzászólások írásához és megtekintéséhez be kell jelentkeznie