„Perben, haragban, rokonságban áll a vádlottal?” – ezt a kérdést nem tudta lefordítani a már másodikként kirendelt tolmács a Hableány sétahajó ügyében indult büntetőeljárásban. Az anyanyelv használatához való alapjog immanens részét képezi a tisztességes eljáráshoz való alapjognak, ezért létfontosságú a nyelvi közvetítést végző szakemberek munkája. A jogi jellegű eljárásokban azonban nem csak olyan személyek végeznek munkát, akik rendelkeznek jogi végzettséggel, jogi szakismeretekkel.

Kutatásom során a válaszadó tolmácsok 78 %-a nyilatkozott úgy, hogy nem rendelkezik jogi végzettséggel vagy ismeretekkel. Ennek ellenére aktívan tolmácsolnak olyan jogterületeket érintve, mint az idegenrendészet, a gyermekvédelem, az adójog, a társasági jog vagy a bevándorlás. Leggyakrabban nyomozás során és bírósági tárgyaláson járnak el. Az összes kitöltő fele azonban fontosnak tartja a jogi szaktudást a jogi jellegű eljárások esetében. Így elmondható, hogy a kérdőívet kitöltő tolmácsok 28%-a úgy dolgozik, hogy tudja, nincsen a szükséges szaktudás birtokában.

A válaszadó fordítók több mint fele dolgozik jogi jellegű dokumentumokkal megfelelő nyelvismeret hiányában. A polgári jog területén járnak el a leggyakrabban, családjogi, öröklési jogi, szellemi tulajdonjogi és kötelmi jogi iratok fordításakor. Emellett a büntetőjog és a közigazgatási jog kiemelt terület a számukra. A fordítói munkavégzés során lehetőség van segítséget kérni szakembertől, azonban a válaszadó fordítók mindössze alig 4 százaléka teszi ezt meg. Sőt, van, aki az interneten próbálja megkeresni egy-egy jogintézmény idegennyelvű megfelelőjét, és ha nem találja meg a pontos kifejezést, akkor a szerinte legjobban odaillőt választja és zárójelben megjegyzi, hogy azért a fordításért nem vállal felelősséget.

A fordítók és a tolmácsok megbízási szerződésen alapuló jogviszonyban végzik a munkájukat. A megbízási szerződés alanyainak a helytállási kötelezettsége az általános, kontraktuális felelősség alapján alakul. A gyakorlatban azonban nem jelenik meg a Polgári Törvénykönyv szerinti felelősségre vonás. A magyar-román származású Varga Sándornak tolmácsoló személy olyan egyszerű dolgot nem tudott közvetíteni egyik nyelvről a másikra, hogy „Zöldfa utca”. Az egyik interjúalanyom egy rendőrségi kihallgatás során azt közvetítette a tanúnak, hogy gyanúsítottként hallgatják ki. Egyik esetben sem történt felelősségre vonás, pedig a megbízási szerződés szabályainak megfelelően ennek a két tolmácsnak nem csak el kellett volna veszítenie a díjigényét, de kártérítésre is kötelezni kellett volna őket, hiszen a megbízójuk bízott a szaktudásukban.

A hiteles fordítás szintén szerves részét képezi a kutatásomnak. Hazánkban az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda monopóliummal rendelkezik a hiteles fordítás terén a szakfordításról és tolmácsolásról szóló 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet alapján. A gyakorlatban azonban nem csak jogszabály eltérő rendelkezése alapján kerül ki hiteles fordítás más személy kezéből. Egy interjúalanyom több mint 30 éve készít fordítást, amit lepecsétel, a megbízói pedig hiteles fordításként adják le. 10 kollégája is így jár el, de egyikük sem állítja ezt be hiteles fordításként. A megbízó állampolgárok viszont nem tudják, hogy csak az OFFI adhat ki hiteles fordítást, illetve a meghatározott gazdasági formában működő fordító pecsétjét a hitelesség jeleként könyvelik el. Az említett fordítók egyikének sem keletkezett még ebből problémája, annak ellenére, hogy a megbízóik a legkülönfélébb hatóságokhoz, például a NAV-hoz, vagy akár külföldre juttatták el az ilyen módon hiteles fordítást. Ez többek között azért hatalmas probléma, mert az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény kimondja a hiteles fordítás primátusát.

Paradigmaváltás szükséges az említett területeken annak érdekében, hogy a szabályozás ne csak az elméletben, hanem a gyakorlatban is megvalósuljon. Fontos, hogy a szakirányú jogi szaknyelvi képzéseken kizárólag jogi végzettséggel is rendelkező nyelvtanárok tanítsanak. Az így kialakult megbízható képzési rendszerre épül a szabályozás, mely alapján a jogi eljárásokban csak olyan fordító és tolmács végezhet munkát, aki jogi szaktudását oklevéllel igazolni tudja. Szükséges egy kamara létrehozása, amely ezen személyeket tömöríti és a Magyar Ügyvédi Kamarához, illetve a Magyar Orvosi Kamarához hasonló módon szerveződik. Ezek a lépések már megalapoznák az OFFI monopolhelyzetének eltörlését, aminek következtében nem csak a visszaélések száma csökkenne, de a jelenleg rendkívül magas árképzés is mérséklődne a kialakult változatos piacnak köszönhetően.   Végül, szükség van a kötelező felelősségbiztosítás bevezetésére, hiszen a jogi eljárásokban folyamatosan fennáll a károkozás veszélye.

Létfontosságú a felismerés, hogy a jogi szakfordítók és szaktolmácsok munkája sok esetben olyan károkozással járhat, mint egy orvos vagy ügyvéd tevékenysége. Ezért szükségesek a reformok annak érdekében, hogy ezen a területen kialakuljon a teljes jogbiztonság, ami védi a jogi szakismerettel és adott esetben nyelvtudással sem rendelkező megbízókat.

Dávid Dorottya Éva
Pázmány Péter Katolikus Egyetem – Jog- és Államtudományi Kar, V. évfolyam

Hozzászólások (19)